A Kuvaitból érkező hírek arra engednek következtetni, hogy bizonyos arab államok, az USA logisztikai támogatásával, repüléstilalmi zónát akarnak bevezetni Szíria felett, egyre valószínűbbé téve a Bashar al-Assad által vezetett kormány megdöntését célzó „humanitárius akciónak” feltüntetett támadást.

„Magas európai körökből származó források elmondták, hogy a repüléstilalmi zóna kivitelezését arab vadászrepülők és török katonai gépek hajtanák végre az USA logisztikai támogatásával, miután az Arab Liga meghozta az erre vonatkozó döntést, amelynek része a szíriai civil lakosság védelme,” jelentette az Albawaba a kuvaiti RaiDaily hírcsatornát idézve. Az Ynetnews, a legolvasottabb izraeli napilap szintén közölte a hírt.

A szír haderők azonnali megbénítását célzó, 24-óra alatt végrehajtandó terv megtiltaná a „szír harci járművek, tankok, tüzérségi és személyszállító járművek mozgását is.”

A szír ellenzéki erők többször kérték már a repüléstilalmi zóna bevezetését az ország légtere felett, de a múlt hónapban a NATO elvetette ennek lehetőségét. Rick Perry, a republikánusok elnökjelöltje szintén a repüléstilalmi zóna bevezetését követelte az Obama kormánytól, hozzátéve, hogy az Egyesült Államok ne várjon a NATO áldására az ügyben.

„Amennyiben Európa és a nyugat elkötelezte magát egy Szíria elleni légitámadás elindítása mellett, minden szem Oroszországra és Kínára tapad, akik többször is egyértelművé tették, hogy semmilyen jellegű beavatkozást nem fognak tolerálni Szíria ügyeibe. Természetesen a legfontosabb ismeretlen az egyenletben Irán, amely kijelentette, hogy Szíria bármilyen mértékű megszállására azonnali és komoly válasz várható részükről,” írja a Zerohedge.

A pénteken szíriai vizekre érkező orosz hadihajók megjelenésével egyre erősödött az ellenséges hangulat. Az orosz lépés célja nyilván egy NATO vezette támadás megakadályozása Szíria ellen.

Miközben a NATO erők saját állampolgáraik elleni erőszakkal vádolják a szír kormányt, mások a kialakult polgárháborús helyzetet okolják a vérontásokért. Ahogyan azt Líbia esetében is láthattuk, a vadászrepülőket vezető és vállról indítható rakétákkal harcoló lázadókat a fővonalas média következetesen „tüntetőknek” nevezte, rendszeresen az olvasókba sulykolva a „békés tüntetők” elleni atrocitásokról általuk festett képet, a repüléstilalmi zóna bevezetése és a bombázások megkezdése előtti napokban.

A Líbia elleni támadás előkészítéséhez hasonlóan, ahol a bombázást szintén „humanitárius közbelépésnek” minősítették, a NATO erők megpróbálják ördögi színben feltüntetni Assad kormányát, miközben az ellenzék hasonló támadásait elfelejtik megemlíteni, mint például a 20 biztonsági rendőrt megölő illetve megsebesítő támadást a szír légierő bázisán a múlt héten.

Forrás: idokjelei.hu

Hírforrások szerint a CVN 77 George H.W. Bush repülőgép-anyahajó a szíriai partok felé tart...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 723 720 megtekintés

Videó: 48 933 905 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7028642

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh